Kategóriák / Termékek

Centrometal d.o.o.




Centrometal fűtéstechnika, Észak-Horvátországból az európai piacokra

A Centrometal d.o.o. cég elmúlt közel hat évtizede egy ízig-vérig közép-európai történet, mely az észak-horvátországi Macinec-ben kezdődött 1965-ben, az akkori Jugoszláv szocializmusban. Macinec az első világháború lezárásáig Zala megye legdélibb fekvésű területén feküdt Miksavár néven. Az első világháborút lezáró döntések következtében került a jelenlegi formáját több lépésben elérő, mai Horvátországhoz.

A mai napig az alapító család tulajdonában lévő vállalkozás Jugoszlávia széteséséig, egy 6-8 főt foglalkoztató, vegyes tüzelésű kazánokat gyártó kisüzem volt. A szocialista gazdasági berendezkedés megszűnése után, az 1990-es évektől egy intenzív, a termék fejlesztésre és az új piacok kiépítésére összpontosító időszak kezdődött, melyet már az alapító gyermekei valósítottak meg. Ma a cég működtetésében már a harmadik generáció is aktívan részt vesz, a Centrometal márka név a termékeinek köszönhetően pedig a közép-európai országokon túl, a legnagyobb nyugat-európai piacokon is ismert. Magyarországon 2009 óta van jelen, kizárólagos importőre a kezdetektől a bajai központú BIOKOPRI Kft.
A Centrometal túlélve az elmúlt évtizedek politikai és gazdasági változásait, ma több mint 200 szakembert foglalkoztatva, saját fejlesztési csapattal, magasan automatizált gyártástechnológiával, jól képzett szerviz háttérrel és komoly raktárkészlettel dolgozik.


Centrometal d.o.o. Gyártói és Logisztikai központ, Macinec (Miksavár) Horvátország - 2022

A Centrometal a kezdetet jelentő, vegyes tüzelésre épülő kazán technikáját továbbfejlesztve, széles termékkörrel van jelen a hazai piacon is. A termék és szolgáltatás kínálatnak, valamint a gyártói hagyományának köszönhetően az értékesítő partnerek és kivitelezők között is elismerésnek örvend. 

A Centrometal által készített legnagyobb puffer tartály 200.000 liter űrtatalmú volt

A gyártott termékek körében ma a vegyes tüzelésű kazántestek mellett, melyekre pellet, apríték, olaj vagy gézégő is felszerelhető, komplett pellet és apríték égető kazánok is megtalálhatók 580 kW-ig. A biomassza alapú fűtéstechnika kínálatának fontos részét képezik a magas hatásfokkal üzemelő, korszerű pelletkályhák és faelgázosító kazánok is.
Az átalakuló energiapiaci körülmények, az elmúlt évben tovább növelték a jelentőségét a konténerbe épített komplett kazán megoldásoknak, melyek a Centrometal kínálatában pellet és apríték mellett az olajkazán lehetőségét is magában foglalják.
Külön termék kört jelentenek a rozsdamentes használati meleg víz tartályok, valamint a puffer tartályok, fűtési vagy hűtési/fűtési célra kialakítva. Az 5.000 literig kínált standard kialakítású puffer tartályok mellett a gyártó egyedi méretezésben is kínál tartályokat akár 200.000 liter űrtartalomig.

Görgessen lejjebb a termékkategóriákhoz!

Az említett termékek mellett a gyártó komoly kínálattal rendelkezik az elektromos fűtő vagy hűtő berendezések területén is. A Magyarországon is ismert elektromos kazánok mellett, az elmúlt években megjelent a lakossági klíma berendezések és a hőszivattyúk területén is. A saját mérnök gárda által fejlesztett hőszivattyú vezérlése osztott és monoblock kialakítású hőszivattyúiban is elérhető, 5 kW és 30 kW közötti teljesítmény tartományban.

 

Centrometal d.o.o.  - 21. századi gyártási folyamatok Horvátország egy iparilag kiemelkedő régiójában

 

 Biomassza tüzeléstechnikai berendezések 
Apríték égető, pellet-, fatüzelésű kazánok ipari méretben, vegyes tüzelésű, vízteres kazánok pellet égőfej kiegészíthetőséggel.
bővebben...
 Pellet tüzelésű kályhák, kandallók 
Vízteres, és meleg levegő befúvásos pellet kályhák, akár elcsatornázható változatban. Bordó, fehér, szürke, barna és krém színben.
bővebben...
 Puffer tartályok kimagasló választéka 
Rozsdamentes fűtési puffer tartályok, akár beépített hőcserélővel, HMV tartállyal. Inox hidrofortartályok, hűtési-fűtési pufferek.
bővebben...
 HMV tartályok padlóra és falra 
Vízszintes és függőleges telepítésű, inox fali HMV tartályok, 1 vagy 2 hőcserélővel szerelt, padlón álló használati meleg víz tartályok.
bővebben...

 

Rendezés:

Centrometal BIO TEC Plus 25 kW faelgázosító és pellet kazán

Rendelhető, száll. 30 munkanap
Várható szállítás: 2025. június 20.
5.030.000 Ft (3.960.630 Ft + ÁFA)

Automatikus működésű mechanikus tüzelő rostély tisztítás CentroPelet ZVB 16/20/24/32 kazánhoz

Utolsó 4 db raktáron
Várható szállítás: 2025. június 09.
129.000 Ft (101.575 Ft + ÁFA)

Centrometal EKO-CK P 30 kW - Vegyestüzelésű kazán

Utolsó 2 db raktáron
Várható szállítás: 2025. május 13.
657.000 Ft (517.323 Ft + ÁFA)

Centrometal CPREG-Touch érintőképernyős vezérlő panel - Az alapfelszereltségű nyomógombos CPREG vezérlés helyett

Rendelhető, száll. 30 munkanap
Várható szállítás: 2025. június 20.
259.000 Ft (203.937 Ft + ÁFA)

Centrometal EKO-CKB P 30 kW - kazántest beépített INOX HMV tartállyal

Rendelhető, száll. 30 munkanap
Várható szállítás: 2025. június 20.
1.050.000 Ft (826.772 Ft + ÁFA)

Centrometal CentroPelet ZVB 32 vízteres pellet kazán (29 kW)

Rendelhető, száll. 30 munkanap
Várható szállítás: 2025. június 20.
2.210.000 Ft (1.740.157 Ft + ÁFA)

Centrometal EKO-CKP + Cm Pelet-set 30 kW pellet kazán érintőképernyős vezérléssel

Utolsó 6 db raktáron
Várható szállítás: 2025. május 13.
1.584.000 Ft (1.247.244 Ft + ÁFA)

Centrometal CPSP pellet tartály (370 liter) - az alapfelszereltségű CPSP-H (370 liter) tartály helyett

Utolsó 10 db raktáron
Várható szállítás: 2025. május 13.
76.000 Ft (59.843 Ft + ÁFA)

Centrometal CPSP-800 pellet tartály (800 liter) - az alapfelszereltségű CPSP-H (370 liter) helyett

Rendelhető, száll. 30 munkanap
Várható szállítás: 2025. június 20.
316.000 Ft (248.819 Ft + ÁFA)

Centrometal CPSP-800 pellet tartály (800 liter) - a CPSP 14-50 (370 liter) helyett

Utolsó 1 db raktáron
Várható szállítás: 2025. június 09.
240.000 Ft (188.976 Ft + ÁFA)

A lehető legjobb vásárlói élmény biztosítása érdekében weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk. Webáruházunk böngészésével elfogadja ezek alkalmazását a Cookie-kal kapcsolatos irányelv értelmében.

Elfogadom